Újfajta kijelzőt kap a Samsung Galaxy S IV
A Samsung héten bemutatkozó csúcstelefonjába kerülő képernyő állítólag 25 százalékkal kevesebbet fogyaszt elődjénél.
A Samsung héten bemutatkozó csúcstelefonjába kerülő képernyő állítólag 25 százalékkal kevesebbet fogyaszt elődjénél.
A Samsung úgy számol, akkora Galaxy S IV-es vásárlói igényt kell majd kielégítenie, hogy nem tud megfelelő mennyiségű alkatrészt szállítani az Apple iPhone-jához, illetve az Apple más beszállítóit is alaposan leterheli majd.
Élettársként mutatta be Galaxy S4 csúcstelefonját a Samsung a csütörtök éjfélkor kezdődött New York-béli Unpacked 2013 eseményen, ahol kiderült, hogy az elmúlt hetekben kiszivárgott információk 99 százaléka hiteles volt. A gigák és megapixelek mellett szolgáltatások is bőven akadnak az új androidos zászlóshajóban.
Magyar idő szerint csütörtökről péntekre éjfélben jelenti be a Samsung S szériája legújabb modelljét. A New Yorkban zajló eseményt az alábbi videón ön is követheti.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Samsung Galaxy S IV egyik fontos funkciója lesz a szemmel való vezérelhetőség. Íme erre egy remek példa, videónézéshez.
A Samsung magyar idő szerint csütörtökről péntekre virradó éjjel éjfélkor mutatja be Galaxy S IV mobilját, így a most kiszivárgott, jó minőségű készülékfotók valószínűleg a legutolsó nem hivatalosan felbukkanó fényképek.
Ahogy egyre fontosabbá válnak a Samsung mobiljai, úgy sikerül egyre kevésbé titokban tartani őket. A Galaxy S IV-ről ezúttal videó szivárgott ki.
A Samsung új csúcstelefonjáról csütörtökön hullik le a lepel, most itt van róla az első hivatalos kép, ami mindent összevetve többet árul el, mint elsőre gondolnánk.
Ahogy közeledik a csütörtöki bejelentés, sűrűsödnek a pletykák, sőt most már fényképek is megjelentek a Samsung következő csúcstelefonjáról.
A Galaxy S III után ismét a funkcionalitást helyezi előtérbe a Samsung a hardveres csillogás helyett. A pletykák szerint a gyártó hamarosan bemutatkozó új csúcsmobilját nézésünkkel, szemmozgásunkkal is irányíthatjuk majd.
Ahogy sejteni lehetett, a Samsung nem a Mobile World Congressen mutatja be a Galaxy S IV-et. Jó hír viszont, hogy a rendezvény ideje alatt kiderült, hogy a telefon március 14-én kerül majd a szemünk elé.
A mindig jól értesült orosz blogger és újságíró, Eldar Murtazin a Twitteren tette közzé, hogy március 14-én, New Yorkban mutatkozik be a Samsung következő csúcstelefonja. Nyolcmagos processzor lesz benne.
Januártól májusig mindenféle pletykát lehetett már hallani a Samsung legújabb csúcsmobiljának megjelenéséről. Most egy nyereményjáték áprilist sejtet.
Feltehetően a barcelonai MWC-n mutatkozik be a Samsung új zászlóshajója, amelyről egyre több érdekességet lehet hallani, például azt, hogy nagy távolságról lehet majd vezeték nélkül is tölteni.
Bár 2012 nem volt a legsikeresebb év a HTC számára, idén fordítani akar ezen, például egy csúcstelefonnal.
Sokakat izgat, hogy milyen is lesz a Samsung következő nagy dobása, a Galaxy IV okostelefon. Most egy valószínűleg "igazi" fotó is napvilágot látott róla.
A dél-koreai gyártó egy rövid videóban tudatta a világgal: januárban egy fontos új készülék bejelentésére készül.
A Reuters információi szerint törhetetlen kijelzőt kaphat a Samsung legnépszerűbb okostelefonos szériája, a Galaxy S jövőre érkező új modellje.
Márciustól januárig sokféle megjelenési időpontot hallhattunk már a Samsung következő csúcstelefonjával kapcsolatban. De a pontos dátumnál van sokkal fontosabb kérdés is: mit tud majd a telefon?
A legújabb hírek szerint már január elején, a nagy éves szórakoztatóelektronikai seregszemlén, a Las Vegas-i CES-en debütálhat a Samsung új zászlóshajója.